Könyvtár
Csepi Balázs – Megváltók
  • Közzétéve:
  • 2010. szeptember 10.
  • Szerző:

    Mentálcsavar

  • Hozzászólások:

    0

Első  fejezet:

Greg arra ébredt, hogy a vekkere a tőle megszokott idétlen dallamot fújva harsog. Lenyomta a kis pöcköt. A hangzavar abbamaradt. Visszarogyott az ágyba. A hátán feküdt, és szemeit résnyire kinyitva szemlélte a plafont. Megpróbálta felidézni az előző este eseményeit. Nehezen ment neki, mert a feje még mindig zakatolt a töménytelen mennyiségű italról.

Aztán az emlékfoszlányok kezdtek utat törni a másnaposság fátyla alól. A haverokkal volt lent inni egy italt. Aztán valahogy mégis ez lett a vége. Totálisan elázott. Végül nagy nehezen feltápászkodott. Kikászálódott az összegyűrt ágyneműk közül és egy száll alsógatyában, ahogy volt kitámolygott a mosdóba.

Greg agglegényként élt ebben a kis lakásban, így nem tartozott senkinek elszámolással. Miközben könnyített magán, oldalra fordította a fejét és a csap fölötti tükörben vizsgálgatni kezdte magát.

– Szarul nézel ki haver. – jegyezte meg a tükörképének fanyarú mosollyal.

Miután végzett, odalépett a csaphoz és megengedte a hidegvizet. Lemosta az arcát, majd a felsőtestére is locsolt egy keveset. Felegyenesedve ismét a tükörben bámulta a vonásait. Végül is már elég tűrhetően néz ki. Leszámítva a haját, amit nagyon csúnyán elaludt. Felkapta a hajzselét és nem kis adagot a kezébe nyomott belőle. Szétkente a benedvesített hajon, különösen ügyelve a leginkább gubancos területre. Megelégedve a látvánnyal visszatért a hálószobájába.

A nadrágját húzta fel éppen, amikor rápillantott a digitális ébresztőóra számlapjára. A szíve majdnem kiugrott a helyéről, amikor meglátta a számokat. Már fél kilenc volt, holott neki hét órakor kellett volna kelnie. Tegnap éjjel nem állította át az ébresztőt. Félhangos átkokat szórva sietős tempóban magára kapta a nadrágot, majd gyors léptekkel viharzott keresztül a szobán. Kiakasztotta az egyen ingét a ruhásszekrényből, és azt is ugyanilyen gyors tempóban kapta magra. Öt perc múlva már indulásra készen is állt.

Kilépett a hálószobából  és egy vágyakozó pillantást vetett a konyhája felé. Nagyon jól esne most egy reggeli, de nem engedhette meg magának. Sóhajtott egyet, majd felkapta hátitáskáját és a kulcsait. A kijárat felé lépdelve azonban még eszébe jutott valami. Visszafordult és háromszobás ház nappalija felé vette az irányt. Odabent egy kutya aludt, fejét a fekhelyéjül szolgáló összehajtogatott pokrócon nyugtatva. Gazdája érkezésére megébredt és kérdő  pillantással nézett fel Greg-re.

– Legyél jó, amíg haza nem érek. Érted?! – bökött a bokszer felé. – És vigyázz a házra.

Az eb ásított egyet, majd felkelt és nyújtóztatni kezdte elgémberedett lábait.  Greg ekkor már a konyhában volt, és Dazy kutyatáljába öntött egy jókora adag szárazeledelt. Majd viharzott is a kijárat felé. Mikor odaért az állat az ajtónál ücsörgött és rámeredt nagy, kifejező szemeivel.

– Jó kutya. –vakargatta meg kutyája füle tövét Greg. – Majd átküldöm Sally-t oké?

Azzal kinyitott a bejárati ajtót és távozott.

– Viszlát Dazy! – csukta be kívülről az ajtót.

Odakint sietős léptekkel a szomszédos ház egyik oldalsó ablaka felé vette az irányt. Odaérve bekopogott és egy tizenéves lány feje nézett ki válaszképpen. Sally mint mindig, most is elmosolyodott, amikor meglátta Greg-et.

– Szia Sally. Kivinnéd sétálni Dazy-t ma délelőtt? Késésben vagyok. – mosolygott vissza a lányra.

– Persze. Bízd csak ide. –  legyintett a lány.

– Köszi. Rohannom kell. Csaó.

Azzal más futott is a kocsija felé, ami a háza előtt várakozott rá. Mikor beült a volán mögé és elindította a kocsit. Sebességbe rakta az autót és elindult.

A forgalom nem volt túl nagy hétfő reggelhez képest. Ez volt Greg Harvis szerencséje. Kissé viseltes Fordjával sorra vette a kanyarokat. Towers Will nem volt olyan nagy város, hogy aggódnia kelljen a dugók miatt. Ősz lévén az ilyen hegyvidéki városokban elég sűrűn képződött makacs köd. Ma azonban az évszakhoz képes meglepően kellemes idő volt. Feszülten figyelte az utat és a karóráját felváltva. Alig volt tíz perce munkakezdésig.

Szemei egy pillanatra a visszapillantó tükörre estek, amikor egy előzésnél ellenőrizte a mögötte jövő forgalmat, és észrevette, hogy a gondosan bezselézett haja ismét kezd összekócolódni. A makacs hajszálak a keménnyé merevedett állaguk ellenére képesek voltak visszahajlani majdnem abba az állapotba, mint a kezelés előtt voltak. Idegesen kapott oda egyik kezével és lapogatni kezdte a csíntalan szállakat. Szemeit a kelleténél több ideig tartotta a visszapillantó tükrön, a frizuráját igazgatva. Mikor visszapillantott az útra, egy az egész látóterét betöltő kamiont látott közvetlen a kocsija előtt. Nem tehetett semmit. A monstrum úgy töltötte ki a látóterét, mint egy vigyorgó fémszörny. Még arra sem volt ideje, hogy maga elé kapja a kezeit. Csupán egy mondatot tudott kipréselni a száján:

– Bassza meg!

Második fejezet:

Greg agyát elárasztották az adrenalin mindent elsöprő löketei. A világ zavaros egyveleg volt csupán körülötte. Akárhogy próbálta kinyitni a szemeit, azok nem engedelmeskedtek neki. Végül pedig olyan fokra jutott, amikor mára színek és a hangok is megszűntek létezni számára, és egy fekete burokban lebegett tovább az élet mezsgyéjén.

Mikor felébred a teste egyből jelezte számára a fizikai világ gyötrő törvényszerűségét. A lélegzetvételt egy gép végezte helyette. Percek teltek el, mire képes volt a szemeivel a hozzá beszélő alakra figyelni.

Akár ha egy némafilmet nézett volna. A szavak nem jutottak el a tudatáig. Könnyek fátyolosították be a világot előtte, de aztán egy gyengéd női kéz egy gézlap segítségével letörölte őket.

Az orvos végre abbahagyta, így Greg végre tudott az igazán fontos dologra koncentrálni. Vagyis hogy hogyan jutott ide? És egyáltalán mi történt vele? Kiszemelt egy pontot a plafonon és a fehér felületen tartva a szemét az események láncoltat peregni kezdett előtte. Eszébe jutott a sietős indulás, a kutyája Dazy, a szomszéd lány Sally és az átkozott tükör. Szemei ismét könnybe lábadtak.

Aztán képzeletének látómezejét kitöltötte a kamion krómozott hűtőrácsa. Most már tisztában volt vele, hogyan került ide. A kérdés már csak az, hogyan fog innét kikerülni? Azt sem tudta, hogy egy darabban van-e még. A testét nem látta, csupán a feje körül lévő megannyi kijelzőt és azok piros és zöldben játszó fényeit. Nem értett az orvosi ketyerékhez, de azért a szívritmusát jelző görbét felismerte az egyik monitoron. Isten áldja a kórházi sorozatokat. Úgy látta, hogy a görbe szabályosan mozog felé és le.

Észre sem vette, hogy közben a két alak eltűnt mellőle és ő egyedül maradt a szobában. Egy ideig bámulta a plafont, aztán inkább becsukta a szemét. Megpróbált aludni egyet. Szinte azonnal önkívületbe esett. Mély álomtalan alvás volt.

Mikor ismét magához tért először fel sem fogta, hogy visszatért a hallása is. Csak akkor eszmélt rá, amikor a gépek pittyegésie eljutottak tudatának azon részéhez, ami a fájdalmon kívül mást is képes volt felfogni. Neonlámpák szórt fénye világította meg a szemei előtt lévő világot.

Nem tudván mást csinálni, ismét a plafon fehérjét nézte. Aztán egyszer csak hangokat hallott a szobán kívülről. Majd egy ajtónyitódás hangját hallotta, ami egy halk kondulással ért véget. Igazán jól esne mást is bámulni már ezen a szörnyű ürességen kívül, gondolta. Bár mint nem egyszer most is azzal próbálta meg szórakoztatni magát, hogy egész kis tévé sorozatokat képzelt a felületre. Három népszerű sorozata volt. Egy furcsa brazil szappanopera, ahol a főhősnő a tőle nem elvárt hidegvérrel cselekszik, miközben próbálja fent tartani a gyámoltalansága álcáját. Egy természetfilmi adás, amiben legtöbbször a farkasok és a kutyák életvitelével foglalkoztak. Végül pedig egy főzőműsor, amiben a leg őrültebb ételeket főzte meg a szakácspáros, és minden egyes alkalommal el is fogyasztották azokat élő adásban.

Most éppen az utóbbit nézte, mikor a belépő alak odahajolt hozzá. Egy teljesen ismeretlen arc bámult le rá.

– Helló Greg! – mondta a férfi lágy, megnyugtató hangján.

Kis szünetet tartott, miközben odatelepedett az ágya szélére. Fekete szövet kabátot viselt. Mikor elhelyezkedett, végignézett Greg-en, mint aki felméri a kocsijában keletkezett károkat egy baleset után.

– Greg. Azért jöttem, hogy segítsek. Én tudok neked segíteni, és meg is teszem, ha akarod. Ehhez azonban előbb hallanom kell tőled, hogy te is akarod, hogy segítsek.

Greg elkerekedett szemekkel nézett. Mi a fenéről hadovál ez itt, gondolta? Hogyan tudnék válaszolni? Egy cső van a torkomban. Így hát csak tovább bámult a rá meredő látogatójára.

– Várjál, had vegyem ezt ki, hogy tudjál válaszolni. – nyúlt göcsörtös ujjaival Greg szája felé.

Egy gyors mozdulattal kirántotta a katétert Greg szájából, miközben baljával a mellkasára gyakorolt némi nyomást. Greg érezte a mellkasában a fájdalmat, de aztán meglepő hirtelenséggel elmúlt. A helyét pedig átadta egy olyan felszabadultságnak, amit még soha életében nem érzett. Észre sem vette, hogy közben némi segítséggel kiöklendezi a gumicsőt.

Mély, örömteli lélegzetet vett és kifújta a levegőt. Feje fölött eközben egy műszer csipogni kezdett, jelezvén a nem megfelelő működést. A barna, hátrasimított hajú férfi aggodalmasan pillantott a kijelzőre, majd visszahajolt Greg fölé. Mindkét karjával megragadta a féri vállait és közel hajolt hozzá.

– Nincs sok időnk. Mindjárt itt lesznek. – suttogta. – Szóval, hogy döntöttél? Kell a segítségem?

A tekintetük egy hosszú  pillanatra összeolvadt. Greg nem tudott semmit kiolvasni a másik szemeiből a sürgetésen kívül. Aztán meglátta a saját lélegző arcát a sötét retina tükrében, és ekkor már tudta a választ.

– Igen. Akarom. – krákogta kiszáradt torokkal, majd megköszörülte azt.

– Rendben. Akkor még találkozunk.

Aztán a férfi olyan gyorsan el is tűnt a látómezejéből, mint ahogy érkezett. Szeretett volna utána nézni, de képtelen volt rá.

Alig csukódott be az ajtó már is újra kivágódott és két ideges nő lépet be rajta, és hajolt a műszerek fölé.

– Uram isten! – vijjogta az egyik meglepetten. – Mi történt itt?

Gyorsan felmérve a helyzetet már meg is ragadta a Greg mellkasán nyugvó csövet és közben hátra szólt a másiknak.

– Azonnal szóljál az ügyeletes orvosnak. Újra kell intubálnunk.

– Ne! Várjon!  – nyögte Greg már kissé erőteljesebb hangon, mint az előbb.

– Hogy? Mit mondott? – hőkölt hátra a testes, idősebb nővér.

Harmadik fejezet:

Greg-nek élete leghosszabb percei teltek el, amíg sikerült meggyőznie a két nővért, majd a beviharzó ügyeletes orvost arról, hogy képes egymaga lélegezni. Testében még mindig égett a fájdalom megannyi gumója, de nem törődött velük.

Az orvos megkérdezte, hogy mi is történt pontosan. Greg elgondolkodott.

– Fogalmam sincs, mi történt.

Szüksége volt, egy kis egyedüllétre.

– Fáradt vagyok, aludni szeretnék.

Lehunyta a szemeit és nem kellett sokat várnia. Magára hagyták a szobában. Pár percet így csukott szemmel töltött és hallgatta a feje fölötti gépek pittyenéseit. Egy baljós gondolat volt az, ami nem hagyta nyugodni.

Akkor még találkozunk, mondta neki a férfi. Greg tisztában volt azzal, hogy a világon semmi sincs ingyen. A rejtélyes férfi visszaadta az életét. A haláltól mentette meg.

Szörnyű előérzete volt. Tudta, hogy magával az ördöggel kötött üzletet anélkül, hogy tudatában lett volna a dolognak. Aztán nem volt képes tovább elviselni döntésének súlyát és önkívületbe zuhanva ismét elaludt.

Az álmok azonban most nem kerülték el. A házában volt és éppen a konyhában ülve egy narancsot hámozott, amikor oldalra fordulva meglátta Dazy-t feléje lépkedni. Szemeiben különös sárga fény izzott. Szájából nyál csorgott. Aztán a kutya leült mellette és kérdően bámult fel rá. Egy gerezd narancsot nyújtott az állat felé, aki ezt megszagolta, majd hirtelen hátra kapta fejét. Egy alak sétált be a konyhába. A fekete ruhásférfi volt az. Greg most láthatta teljes valójában. Hatalmas volt. A feje a plafonhoz ért.

Ahogy leült a székre, nagyon morbid látványt nyújtott. Akár Gulliver liliputiban. Greg megdermedve figyelte.

– Mi a helyzet Greg?

Szájában a fogak betegesen sárgállottak és mindegyik akkora volt, mint egy-egy túlméretezett kukoricaszem.

– Eljöttem segíteni, ahogy kérted.

Greg feltette a kérdést, ami az elméjét uralta.

– Mi lesz a fizetséggel?

– Ezt már szeretem. Egyből a lényegre térsz.

Mélyen ülő szemeit Greg-en tartva egy fényképet húzott elő a kabátzsebéből, majd felmutatta. Sally Armstrong volt az.

– Őt akarom.

Ekkor Grag nyilalló, éles fájdalmat érzett. A narancsgerezdet tartó kezét a mellkasához kapta. Tekintetét Dazy-re szegezte, akinek a pofájában a nyál most vérrel vegyült. Az alatta lévő tócsában pedig egy csuklóból leharapott kéz feküdt. Lebámult a jobbjára. A csonk láttára felpattant. …

Levegő után kapkodva tért magához. Fejét megdöntve vizsgálta meg testét, majd értetlenül bámulta a környezetét. Aztán ráeszmélt, hogy mit is hajtott végre. A teste megmozdult.

Most sem tudta, mennyi ideig aludt és most is a műszerek vészterhes sípolása fogadta. Egy fiatal doktornő volt ügyeletben, aki miután megvizsgálta könnyektől csillogó szemmel ecsetelte neki, hogy milyen nagy csoda is történt vele, és hogy milyen híres lesz. Greg iszonyodott még a gondolattól is, hogy riporterek vájkáljanak az életében. Ezért hát megkérte a doktornőt, hogy ne tegye ki ennek. Amaz értetlenül nézett rá, majd elmagyarázta, hogy ha tudná, sem állíthatná meg az események láncolatát.

Greg elgondolkozott. Végül azonban a fiatal doktornő állt elő a megoldást jelentő ötlettel. Elsietett, és egy nyomtatvánnyal tért vissza. Majd elmagyarázta, hogy amennyiben őt fogadja fel kizárólagos kezelőorvosának, akkor más orvos nem szerezhet tudomást a tényleges állapotáról, és így képes lesz megvédeni, amíg el nem hagyhatja a kórházat. Ez a nő akar cserébe valamit. Hát persze, ebben az életben mindennek megvan az ára.

– És mit akar cserébe?

– Egy tanulmányt magáról. Az esetéről. Őszinte leszek magához Mr. Harvis. Ilyen esettel még soha nem találkoztak az orvostudományban. Nagyot lendíthetne a karrieremen, ha publikálhatnék egy cikket önről.

– Rendben.

Végül is, ha csak ez kell ahhoz, hogy békén hagyják. Tekintetét hagyta elkalandozni a belelkesült doktornőről és az egyik sarokban meglátta a majdnem a plafonig tornyosuló alakot. Most keménykalapot viselt ugyan, de a földig érő fekete szövetkabát ugyanaz volt, mint az álmában. A lélegzete egyből elakad, és jeges veríték futott végig a gerincén.

Rémületét az orvosa is észrevette.

– Jól van Mr.Harvis?

Greg tágra nyílt szemeit a nőre villantotta, majd vissza a feléje elinduló férfira. A doktornő még akkor sem fordult a férfi felé, amikor az már ott állt mellettük.

A sötét alak leguggolt Greg mellé és csinos nő arcát fürkészte.

– Kérdezd meg tőle, hogy fogadhatsz-e látogatót! – utasította Greg-et érces, mély hangján.

– Mi? – fordult feléje értetlen tekintettel Greg.

– Azt kérdeztem, hogy jól érzi-e magát. Kérem. Nézzen ide! – nyúlt Greg felé a doktornő, miközben mellzsebéből egy orvosi toll lámpácskát húzott elő.

Éles fény vetült Greg szemére, de ő odakapott és eltolta az arca elől a fénycsíkot.

– Persze. Jól vagyok. Semmi baj. – nyelt egyet, majd kissé bátortalanul folytatta. – Mondja, fogadhatok látogatókat?

– Miért? Kit akar látni?

Ebben a mocskos életben mindennek megvan az ára, futott át az agyán a gondolat.

– Sally Armstrong. A szomszédban lakik. Ő vigyáz a kutyámra.

Negyedik fejezet:

Greg ott feküdt a kórházi ágyban és éppen a szemközti falra szerelt tévét bámulta, mikor Jenny Anderson belépett a szóbájába.

– Üdvözlöm Mr. Harvis. Hogy érzi magát ma?

Greg az ötödik napját töltötte a kórházban. Azonban tudta, hogy akár el is hagyhatná, ha akarná. Viszont Dr. Anderson ragaszkodott hozzá, hogy legalább a jövő hét közepéig maradjon bent. A toronymagas alak, ott gubbasztott mellette a szobában azóta, hogy tegnap előtt megjelent. Greg hamar rájött, hogy csak ő képes érzékelni a megmentőjét. Úgy érezte magát, mint Faust. Eladta a lelkét, az életéért cserébe. Egy haldoklónak mindennél drágább egy lélegzetvétel. Azonban ő mégis úgy érezte, hogy rászedték, hogy kihasználták.

Most pedig a magát  Malekin-nek nevező alak úgy manipulálja, ahogy akarja. A bábjának érezte magát. Ám legbelül még küzdött, és ezt Malekin is tudta. De nem tett ellene semmit. Csak mosolygott. Greg-et a rosszullét környékezte, ha ebbe az idétlen, de rettenetes vigyorba kellett bámulnia.

Zsarolója most is ott ült az ágya melletti két szék egyikében.

– Helló Dr. Anderson. – válaszolt egykedvűen Greg. – Nagyon jól. Mint ha újjá születtem volna.

– Látom ma is humorodnál vagy. – ült ki a rémítő vigyor Malekin arcára.

– Remek. Örülök, hogy ezt hallom, és tudja mit Mr. Harvis? Holnap fogadhatja a látogatóját. Megkerestem az említett hölgyet telefonon, és ő is mielőbb látni akarja önt.

A doktornő elhagyta a szobát, így ismét kettesben maradt fekete ruhás kísértőjével. A másik most odasétált az ágya végébe, eltakarva előle a képernyőt.

– Akkor beszéljünk Sally-ről. – dörzsölte össze a tenyereit. – Ugye megvan még a kés, amit adtam?

– Persze.

Malekin azután adta a pengét Greg-nek, mikor másodszorra jelent meg a szobájában. Greg-ben ekkor tudatosult teljes egészében a tény, hogy mivel is kell fizetnie az életéért. Megtarthatta a sajátját, hogy elvegyen egy másikat.

– Jól van. Akkor holnap. Holnap eljön a nagy nap. – összecsapta a lapát tenyereit. –  Holnap lerovod a tartozásodat.

Győzelemittasan mosolygott az ágyban fekvő férfira.

– De ne feledd Greg, hogy mit mondanak! Amit isten ad, azt el is veheti.

Azzal megérintette Greg bal nagylábujját. Greg úgy érezte, mint ha egy forró tűt döftek volna a lábujjába, és a fájdalom elzsibbasztotta az egész lábát, majd felkúszott a csípőjébe. Szemei könnybe lábadtak. Aztán a fájdalom hirtelen kezdett elillanni. Zihálva nézett fel a kalapot és szövetkabátot viselő rémségre.

– Értettem a célzást te rohadék. – törölte le a könnycseppeket az arcáról.

– Tudom én azt. Csak biztos akartam lenni, abban hogy nem maradsz tartozásban irányomban. Nekem ugyanis más dolgom lesz, amikor Sally itt lesz. Szóval egyedül kell megtenned nagyfiú.

– Más dolgod? Miféle dolgod?

– Ne törődj te azzal Greg. Nem tartozik rád. Csak ne feledd. Bárhol megtalállak, és ez mindig kéznél van. – emelte fel az imént használt mutatóujját.

– Nem fogom.

Benyúlt a párnája mellett az ágymatraca fejénél lévő részébe. Könnyen megtalálta a hasadékot, amit ő hasított belé még a késsel, és előhúzta az ott rejtőző fegyvert. Végigfuttatta tekintetét az egyenes pengén. Aztán meglátta az acél csillogó tükrében a szemeit és kissé megsoványodott, zúzódásokkal teli arcát.

Istenem, mit teszek? Meg akarom ölni az egyetlen embert, aki mindig jó volt hozzám. Nekem pedig most el kell árulnom. Nem leszek rá képes. Nem tudom megtenni.

Meg kell tennem. Nem tehetek mást. Malekin elveheti az életem, amit visszaadott. Én pedig élni akarok. Istenemre mondom, én csak élni akarok.

Ahogy viaskodott magában a langaléta alak magához vette a távirányítót és csatornát váltott.

– Aludjál egyet Greg. Holnap szükséged lesz minden erődre.

Eldugta a kést a rejtekhelyre, majd visszacsuklott a párnájára és szinte azonnal elaludt. Aztán olyan rémült hirtelenséggel ébredt fel, mint ha lemaradna valami fontosról, ha most rögtön nem kel fel. Körülnézett, keresve fura szobatársát, de sehol sem találta. Reggel volt. A nap sugarai kellemesen melengették a bőrét. Greg úgy érezte, egy hatalmas kő gördül le a válláról, de aztán egy újabb került rá, mikor meghallotta, hogy valaki van az ajtaja előtt. A kint álló halkan bekopogott.

Ötödik fejezet:

Greg szíve a torkában dobogott. Vett egy mély lélegzetet, és már éppen nyúlni akart a késért, amikor az ajtó kitárult és Jenny Anderson lépett be rajta. Greg azon nyomban visszahuppant fekvő helyzetbe.

– Jó reggelt Mr. Harvis. Istenkém milyen sok a fény itt. Nem akarja, hogy kicsit besötétítsek? – Kérem ne. Szeretném élvezni a napsütést. Tudja, nagyon jól esik.

– Hát rendben. – vonta meg a vállát. – Nos, hogy érzi ma reggel magát?

– Gyógyultnak, és készen a hazaútra.

– Mondtam már önnek Mr. Harvis, …

– Igen. Tudom. A jövő hét közepéig maradjak. Mondja, hogy halad a tanulmányával.

– Jól köszönöm. Azonban szükségem lesz még egy vérmintára öntől és pár röntgenfelvételt is kell készítenünk. Majd beküldöm Carrols nővért és kitolja önt a vizsgálatokra.

– És mi van a látogatómmal? Mikor lesz itt?

– Nos, igen. Még a vizsgálatok előtt itt lesz, de sajnos nem lehet itt sokáig.

Greg gyomra hirtelen görcsbe rándult, ahogy a lányra gondolt, és arra, hogy meg kell, hogy ölje. Elmerengve nézett ki az ablakon, majd lehunyta a szemeit és fürdette arcát a napsugarak melegében. Az utolsó amit még hallott, hogy délben számíthat a látogatóra.

Órák teltek el és  Greg közben előhúzta a vékony pengét az ágybetétjéből. Aztán a párnája alá helyezte. Próbált egy kicsit lazítani és nézni a tévét, de inkább kikapcsolta a készüléket, és elnyújtózott a fekhelyén. A másik tévéjére lesz szüksége. A mai műsornak az volt a címe: Hogyan öljünk meg egy tinédzser lányt.

Végül eljött az idő. A falra szerelt egyszerű óra mutatói a tizenkettesen álltak. A percek csiga lassúsággal kezdtek peregni. Aztán egyszer csak meghallott pár közeledő lépést. Bekopogtak.

– Szabad.

Sallly lépett be az ajtón. Farmernadrágot és egy könnyű rózsaszínű blúzt viselt, amire virág strasszokkal díszített farmer kabátot vett. Haja kiengedve lengte körül.

A lány szélesen mosolyogva odalibbent Greg mellé és mielőtt az még bármit is mondhatott volna, szorosan megölelte és egy puszit nyomott az arcára.

– Annyira örülök, hogy jól vagy Greg.

– Sally, de jó hogy itt vagy. Nagyon csinos vagy.

– Igen? – felegyenesedett és karjait széttárva körbe fordult a tengelye körül. –  Te sem panaszkodhatsz, ha azt vesszük figyelembe, mi történt veled.

– Hát igen. Én úgy döntöttem ma a lila, a sárga és a zöld sminkemet fogom használni. Sajnos nem tudtam dönteni ezért, mint a háromból tetem magamra. – mutatott az arcán és a kezein lévő duzzanatokra.

A lány elnevette magát  és még egy cuppanós puszit nyomott Greg mosolygó arcára. Leült Greg mellé és kicsit jobban megvizsgálta a férfit.

– Tényleg egy kamionnal ütköztél?

– Aha. Méghozzá telibe.

– Benne volt az újságban is. De ez egyszerűen hihetetlen. Mint ha nem lenne semmi bajod. Hogy tudtad ezt megúszni?

– Úgy tűnik, van ott fent egy őrangyalom. Dazy hogy van?

– Hát, szokás szerint rosszalkodik. Tegnap például elcsente az egyik kabátodat a fogasról. Szerintem ő is tudja, hogy történt veled valami, és nagyon hiányzol neki.

– Sally. Kérhetek valamit?

– Persze. Mi az?

– Kulcsra zárnád az ajtó  kérlek? Valami nagyon fontosat akarok mondani neked, és nem akarom, hogy megzavarjanak közben.

Sally furcsálló tekintetet vetett Greg-re, de aztán felállt és odasétált az ajtóhoz. Greg közben előhúzta a kést a párnája alól és a penge fényében ismét meglátta saját szomorkás tekintetét. Malekin nem fogja megbocsájtani, hogy elárulják. Nem fogja eltűrni, hogy nem teljesíti a feladatát. A kést szorító keze remegni kezdett, és egy könnycsepp futott végig az arcán. Lassan félretolta a paplanját, és leszállt az ágyról.

Ott állt az ágya mellett. Jobbjában a késsel. Sally még mindig háttal volt neki. Szemeiből ekkor már megállíthatatlanul patakzottak a könnycseppek. Remegő lélegzetet vett, és egy hangos sóhaj kíséretében a földre dobta a kést. A gyilkos szerszám tökéletesen volt kiegyensúlyozva, így belefúródott a fehér műpadlóba. Greg térdre rogyott, és zokogni kezdett.

– Látom Malekin úgy cselekedett, ahogy vártam. Te viszont erősebb vagy, mint arra számított. Mindig is tudtam, hogy bízhatok benned. – szólalt meg nyugodt, együtt érző hangon a lány.

A hang, mint ha nem is az övé lett volna. Greg szívét majdnem összeroppantotta az édes, nyugtató dallam.

Hatodik fejezet:

Greg ott térdelt a hideg padlón és kisírt szemekkel meredt a feléje közeledő lányra. Odaérve megfogta vállait és lassan talpra segítette a férfit.

– Állj fel szépen Greg. Kérlek, ne sírj.

– Te ismered Malekin-t?

Sally mély lélegzetet vett, és végigsimította Greg arcát. A férfira szegezte rózsaszínre kifestet szemeit.

– Greg, amit most mondani fogok, nem lesz könnyű elfogadnod. Viszont mivel már találkoztál Malekin-nal így gondolom, könnyebben felfogod a mondandómat. A baleseted nem volt véletlen. Így kellett intéznem.

– Mi? Micsoda? Ezt hogy érted?

– Én intéztem úgy, hogy ütközzél. Sajnálom. Igazán sajnálom, de nem volt más választásom.

– Nem volt más választásod?

– Kérlek, csak hallgass végig. Utána azt teszel, amit akarsz. Malekin ránk talált. Nem véletlen költöztünk Towers Will-be. Előle és a hozzá hasonlók elől menekültünk ide. Viszont én nem akarok többé menekülni. Nyugalmat akarok. Megérted ezt Greg. Azt akarom, hogy ne kelljen rettegnem, mikor próbálnak meg elkapni azok a mocsadékok.

– Mégis kik elől menekültök? Kicsoda ez a Malekin?

– Nyughatatlan lelkek. Gonosz lelkek. Megváltóknak nevezik magukat. Azonban közük sincs a megváltáshoz. Éppen ellenkezőleg. Azon munkálkodnak, hogy kárhozatba taszítsák a világot.

– És miért üldöznek titeket? Hiszen egyszerű emberek vagytok.

Csak akkor döbbent rá, milyen ostobaságot mondott, mikor a szavak már elhagyták a száját.

– Azt nem mondhatom el, mik vagyunk. Csak azt, hogy Malekin és a hozzá hasonlóak meg akarnak ölni minket. Csak mi hárman maradtunk, és most Malekin itt van. Addig fog mesterkedni, amíg nem tud végezni velünk.

– De hát miért akarta, hogy én öljelek meg? Miért nem teszi meg ő maga.

– Mert nem tudja. Mit gondolsz, miért csak te láttad? Mert nincs fizikai alakja. Csak is egy olyan személy láthatja, aki már járt odaát, és visszatért onnét.

– De hát, ő adta nekem a kést. Sőt még a tévé kapcsolóját is képes volt megfogni. Egy pillanat. – akadt meg a mondandója közepén. – Hogy érted azt, hogy odaát? Azt akarod mondani, hogy halott voltam?

– Egy darabig minden bizonnyal. Hiszen Malekin eljött hozzád és kapcsolatba tudott lépni veled.

– De miért én? Miért nem valaki más?

– Én akartam, hogy így legyen. Tudtam, hogy Malekin olyan valakivel akar minket megöletni, aki közel áll hozzánk, és én úgy döntöttem, hogy akkor inkább te legyél az. Benned láttam elég erőt ahhoz, hogy lerázd magadról az akaratát.  Igazam lett. Szerencsére a Malekin-hez hasonlók nagyon önző természetűek. Nem tűrnek meg egy másik hozzájuk hasonló lelketlen teremtményt azon a helyen, ahol ők vadásznak. Ez a mi szerencsénk. Neked pedig Greg, most segítened kell. Ugye megteszed?

Greg maga elé meredve nézte a padlóba fúródott kést. Arra gondolt, hogy milyen kevésen múlt, hogy gyilkos legyen belőle.

– Segítek.

A lány bólintott, majd felállt, és odalépett a fegyver mellé.

– Kérlek, gyere ide és húzd ki a kést.

Greg megtette, amit kért és már nyújtotta is volna a másik felé. Ám az megkérte, hogy fogja a két tenyere közé és tartsa úgy.

Sally odalépett és saját kezeit Greg-ére helyezte. Lehunyta a szemeit és mormolni kezdett. Sally kezéből először halvány, aztán egyre erősödő ragyogás áradt, ami átterjedt az ő kezeire. A kezébe zárt késből forróság áradt. Valósággal perzselte a bőrét.

Felkiáltott. Próbálta elrántani a kezeit, de nem tudta kiszabadítani azokat. Aggódva bámulta a vele szemben állót, aki még mindig csukva tartotta a szemeit. Aztán kinyitotta azokat, és Greg lélegzete is elakad, amikor meglátta, hogy a lány szemeiből ugyanaz a fehér, fenséges fény árad, mint a kézfejeiből.

– Mindjárt vége. Ne aggódj.

A lány szemiben lassacskán halványulni kezdett a fehér ragyogás, akár csak a karjaiban. Szétnyitotta a karjait. Greg ekkor már nem érzett fájdalmat.

Szétnyitotta az egymás felé fordított tenyereit. A kés ott pihent a jobbjában, de ő a maga elé emelt bal tenyerét vizsgálta hitetlenkedve. A kés formája jól láthatóan beleégett a bőrébe. A heg nem vörös volt, mint ahogy annak lennie kellett volna, hanem fehér volt, akár a hó.

– Istenem. Mit műveltél velem?

– Hatalmat adtam.

– Miféle hatalmat? Miről beszélsz?

– Greg. Kérlek, ülj vissza. A doktornő mondta, hogy nem maradhatok sokáig, és mindjárt lejár az időnk. Ha tényleg segíteni akarsz, akkor még el kell mondanom pár dolgot.

Greg visszasétált az ágyához és leült.

– Olyan hatalmat adtam a kezedbe, amivel megölheted Malekin-t. Méghozzá azzal a késsel, amit ő adott neked.

– Miért nem várod meg itt velem, amíg visszajön és teszed meg te magad?

Éppen megmenekült attól, hogy gyilkos legyen, most pedig bele akarják hajszolni egy újabb gyilkosságba.

– Azért, mert az a gyáva nem mer a közelünkben lenni. Olyan akár egy ólálkodó vadállat, csak éppen másra bízza a piszkos részét a dolognak. Viszont amint elhagyom az épületet, lemerem fogadni, hogy újra megjelenik.

Ez juttatta Greg eszébe Malekin ígéretét.

– Ne aggódj Greg. Már nem képes bántani téged. Sőt, az álmaidba sem képes többé befészkelni magát. Viszont nagyon gyorsnak kell lenned, ha végezni akarsz vele.

Greg nagy levegőt vett és mindkét tenyerét maga elé emelte. A belé égett kés körvonalait tanulmányozta, de nem tehette sokáig. A körvonalak halványulni kezdtek, és végül eltűntek.

– Ez meg, hogy…

– Te tudod, hogy ott vannak. Én is tudom. Másnak viszont nem kell tudnia róla.

– És mond. Mégis hogy végezzek vele?

– Egyszerűen szúrd le, mikor közel ér hozzád. Nem lesz nehéz elérned. Nagyon ideges lesz.

– Miért?

– Mert tudni fogja, hogy nem öltél meg, és ahogy ismerem az ilyeneket, nem lesz türelme megvárni, hogy elaludjál, és ott próbálkozzon. Vissza akarja venni az „adományát”.

Majd a lány felállt és szó nélkül megindult az ajtó felé. Odaérve már elfordította a fogantyút, mikor Greg végre utána szólt.

– Mi lesz azután? Mi lesz, ha sikerül? Mi fog történni?

Sally sokatmondó arckifejezéssel fordult meg.

– Majd meglátjuk. Bízok benned Greg. Sok sikert.

Hetedik fejezet:

Greg visszafeküdt az ágyába. Arra számított, hogy Malekin bármelyik pillanatban beléphet a szobába. Malekin-t még sosem látta a kórtermen kívül. Viszont látta kilépni a szobából. Akkor pedig elérheti akárhol. A kést tehát magával kell vinnie. De hogyan? A bal tenyerében volt a kés, amikor a fehér lenyomat hirtelen újból láthatóvá vált. A kés megbillent és elfedte a lenyomatot. Majd szó szerint beleolvadt a kezébe. Egy pillanat műve volt az egész. Végül a fehér forradás ismét elhalványult.

Döbbenten zárta össze bal kezén az ujjait. Eszébe jutott, amit a lány mondott neki. Biztos erről beszélt. Azt viszont el felejtette közölni vele, hogy hogyan tudja ismét előhívni a pengét.

Éppen hogy csak a gondolatmenet végére ér. A tenyerén előtűnt a forradás és a penge ismét ott nyugodott a tenyerében.

– Aha. Szóval így működik.

Most viszont valahogy vissza kell rejtenie a kést a forradásba. Vett egy nagy levegőt, és arra koncentrált, hogy a penge olvadjon bele a forradásba. Működött.

Hanyatt feküdt az ágyán és a plafont bámulva bekapcsolta a belső tévékészülékét. Éppen időben érkezett a „Hogyan ölj meg egy természetfeletti lényt” című adás megtekintéséhez. Számos változatot játszott le a csatorna, de aztán megszakították a műsort.

Greg rémülten rezzent össze, ahogy a belépő alak szó nélkül berontott a szobájába. Carrols nővér volt az. Majd behúzta maga után a kerekesszéket. Egy perc múlva pedig már úton is voltak.

Eljutottak az átvilágítóba. Nem telt el több két percnél, míg magára hagyták, ő mégis óráknak érezte. Aztán Carrols nővér a laborba tolta. Ott vért és köpetmintát vettek tőle, valamint megmérték a vérnyomást. Greg arra gondolt, Malekin biztosan a szobájában fogja várni.

A bizonyosság  és a véglegesség érzése járta át, miközben gurult vissza a szobája felé. Végül a kerekesszék megállt.

– Be tud menni egyedül is Mr. Harvis?

– Persze, semmi gond.

Azzal már kászálódott is ki a tolószékből. Jobbját a kilincs gombjára helyezte, de még nem fordította el.

Vett még egy utolsó, bátorító lélegzetet és benyitott. A rémséges alak ott állt vele szemben az ágya mögött. Nem látszott boldognak, de idegesnek sem. Közönyös arckifejezéssel várakozott.

– Szerbusz Greg. Hogy érzed magad?

Hangjából Greg kiérezte a lappangó feszültséget.

– Jó…jól. No és te? – színlelte a zavarodottságot.

– Hogy én hogy érzem magam?  Mit gondolsz Greg? Szerinted hogy érzem magam?

Greg nem tudott mit felelni, ezért csak megvonta a vállát. Meg akarta várni, amíg a másik ott lesz közvetlenül előtte. Tudta, hogy csak egy esélye lesz, nem több.

Malekin határozott léptekkel közeledett Greg felé, míg a férfi bamba arckifejezéssel állt egy helyben. A hórihorgas alak megállt a nálánál fele akkora férfi előtt és felemelte hosszú karjait. Greg még ekkor sem mozdult. Valami a tudata mélyén arra késztette, hogy még ne csináljon semmit, holott már lecsaphatott volna.

Eközben a karok ráfonódtak a fejére ezzel szinte eltakarva Greg elől a világot. Érezte a szorítás erejét. Maga elé képzelte a kezén lévő forradást, ahogy a fehér heg előtűnik a bőrén. Majd a kést képzelte el, ahogy kilökődik a heg alól, akár egy varázsló cilinderéből előrepülő galamb.

A szorítás egyre erősödött a feje körül és Greg egyik szemével, ami nem volt eltakarva fekete füstszerű jelenségre lett figyelmes, ami Malekin kezeiből áradt. Aztán a hatalmas alak összerezzent egy pillanatra. Ebben a pillanatban érezte meg Greg a kés hűvös érintését a tenyerén. Gyorsan összezárta az ujjait, ezzel megragadva a kést.

– Mi történik itt? –  csattant fel Malekin megdöbbenten.

Nyolcadik fejezet:

Greg erősen tartotta a kést. Egyik lábával egy kicsit hátra lépett, ezzel támasztva meg magát. Majd minden erejét bele adva a döfésbe belemártotta a kést Malekin testébe. A penge akadálytalanul haladt át a vastag szövetkabáton. Sőt még Greg keze is, ahogy a penge megállíthatatlanul haladt tovább.

Malekin felüvöltött. Éles, sivító hang volt, akár az adáshiba kellemetlen zaja a tévében. Greg úgy érezte nem is egy emberi testbe szút bele, hanem egy felhőbe. Nem voltak szövetek, csontok, vér a kabát alatt. Mint ha Malekin teste pusztán levegőből állna.

Greg karja kiszabadult az éteri testből. Malekin pedig értetlenül bámult rá.

– Miért? Miért árultál el? Életet adtam neked?

Greg némán állt és nézte, ahogy a nagy testből fekete füst szivárog. Olyan volt, mint ha Malekin meggyulladt volna, de csak a füstöt látná. Először vékony csíkban szivárgott a sebéből, aztán egyre vastagabb lett a füstoszlop.

Malekin hátat fordított Greg-nek és az ablak felé indult. Mire odaért, már vastag füstoszlop vette körül. Olybá tűnt, mint ha egy alaktalan massza lenne csupán. Greg még látta az arcát, amikor megfordult. Egyenesen őrá bámult. Szemei felvillantak. A túlvilág kék lángjával égtek. Majd Malekin még egyszer utoljára megszólalt.

– Ezzel még nincs vége.

Greg hátán végigfutott a jeges rémület Malekin hangjának hallatán. Tágra nyílt szemekkel figyelte, ahogy a fakókék derengés egyre nagyobb lesz a füsttel körülvett alak szemeiben, majd úgy szalad szerte szét a gomolygó testen, akár a villámcsapás vihar idején. A kék erezet éles fehér fénnyé erősödött, majd egy villanás kíséretében Malekin megváltozott teste robbanásszerű gyorsasággal szertefoszlott.

A megkönnyebbülés, amit érzett leírhatatlan volt.

Jobbjában tartva a kést odasétált az ágyához. Végigfeküdt rajta és a plafont bámulta, miközben szórakozottan forgatta a kést, akár egy pénzérmét. Majd megunva a dolgot a tenyerére helyezte. Kíváncsi volt, hogy most a feladata elvégzése után is működik-e a dolog. Csendben figyelte a tenyerén nyugvó kést.

Már éppen kezdte elfogadni, hogy ennyi volt, amikor a forradás lassan kezdett alakot ölteni. A kés, pedig ugyanúgy ahogy ezelőtt, eltűnt a forradás alá merülve. Greg elmosolyodott.

Nem kellett sokat várnia, hogy az álom elnyomja.

Mikor felébredt már esteledett. Kinézett az ablakon és figyelte a változó égboltot, ami először narancsban majd egyre mélyebb vörösben játszott, hogy végül átadja a helyét a csillagoknak. Bekapcsolta a falra szerelt tévét és addig váltogatta a csatornákat, míg nem talált egy neki tetszőt. Már hajnali három is elmúlt, mire sikerült elaludnia. Nagyon izgatott volt a holnapi találkozó miatt.

Álmában ismét ott ült a konyhájában és a narancsot hámozta. Valami arra késztette, hogy nézzen jobbra. Dazy ott ült és türelmesen nézte őt. Aztán a bokszer meghallott egy hangot és hátra fordult. Greg is a hang irányába fordult, és meglátta a fényárban úszó alakot, ahogy a közlekedő folyosón a konyha irányában lépked. Haja, mint megannyi szépséges fényben fürdő csáp vonaglott feje körül. Hátán összezárt szárnyainak fehér tollai sorakoztak. A mezítelen test körvonalainak fénye szinte megvakította Greg-et, de képtelen volt levenni a szemét a tüneményről. Teljesen elbűvölte az angyali teremtmény jelenléte. Amaz odalépett elé. Olyan közel, hogy a férfi már érezte a teste simogató melegét. Majd a női alak lehajolt, miközben zafírkék szemeit a tekintetébe fúrta. Mikor arcuk egy vonalba került, Greg úgy érezte, menten megszakad a szíve ennyi szépség láttán. Végül a fényárban úszó alak egy csókot lehelt Greg ajkaira.

– Köszönöm. – suttogta a férfinak.

Ekkor ébredt fel. Zihálva kapkodta a levegőt. Percekbe telt, mire felfogta, hogy amit lát, az már a valóság. Tizenegy óra huszonnégy percet mutatott az óra. Sally nem sokára itt lesz.

Végül eljött az idő.  Érzékeit megfeszítve hallgatózott. Egyszer csak lépések zaja hallatszott odakintről. Sally volt az. Greg mosolya viszonzásra talált a lányéban, miközben az futva vetette magát a férfi ölébe. Sally csókokat nyomott Greg arcára, miközben folyamatosan ugyanazt kántálta.

– Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.

Mikor kicsit megnyugodtak, a férfi az ágya szélére ült. A lány mellette foglalt helyet. Greg arcára kiült a gondterheltség, amit a másik is észrevett.

– Mi a baj Greg? – kérdezte aggódva a lány.

– Ugye te voltál az a teremtmény az álmomban?

– Igen. Nem tudtam megvárni a másnapot, hogy megköszönjem neked, amit értünk tettél.

– Szóval te egy angyal vagy?

– Hahaha. – nevetett fel a lány. – Hát, mondjuk. Nektek, embereknek könnyebb elfogadni minket így. Szóval, mondjuk azt, hogy angyal vagyok. De szerintem nem csak ez jár most a fejedben.

– Igen, így van. Van még valami más is.

– Akkor mond el kérlek. – simított végig a férfi arcán.

– Malekin mondott valamit mielőtt meghalt. Azt mondta: „Ezzel még nincs vége.”

Sally elfordult és egy nagyot sóhajtott.

– Kérlek, csukd le a szemed.

Nem kellett kétszer mondania, Greg azonnal engedelmeskedett a kérésnek. Lehunyta mogyoróbarna szemeit, és ahogy ezt megtette, megérezte a lány kezének érintését a szemhéjain.

– Tartsd csukva őket Grag, és mond, el mit látsz.

– Semmit. – felelte a férfi, de aztán a sötétség oszlani kezdett. –Várj csak!

Mint ha egy fekete fátylat emeltek volna fel előle, a világ úgy tűnt elő. Mindez úgy, hogy a szemei még csukva voltak. Látta a szobát, az ágyat, a falat, és látta a fényárban úszó, összecsukott szárnyakkal ott ülő női alakot.

– Ezt nem hiszem el. –  nyögte ki végül.

Felemelte karjait, hogy azokat is megvizsgálja, de nem látta őket. Tekintetét lefelé  fordította, hogy megnézze, mi a helyzet a teste többi részével. Azokat sem látta.

– Egy újabb ajándék  Greg. Így bármikor láthatsz minket, és a megváltókat is. Mert újabbak jönnek. Azért kaptad ezt az adományt, mert valamit kérni akarok tőled. …

Greg nagyon is jól tudta, mit akar kérni a lány.

– Nyugi. Segítek.

Vége

(Csepi Balázs)
Nincs hozzászólás
Szólj hozzá!