Könyvtár
Vendégségben az Örök Város Bajnokainál
  • Közzétéve:
  • 2015. március 18.
  • Szerző:

    Mentálcsavar

  • Hozzászólások:

    0

Szombaton (03.14.) került megrendezésre az utóbbi idők legnagyobbra sikerült szerepjátékos találkozója, a Krónikák találkozók új sorozatát megnyitó Örök Város Bajnokai.

A történet egy új modulsorozat megnyitója volt, a modulra mutató linket megtaláljátok alább. Ennek megvalósításában a Mentálcsavar versenyekről is jól ismert mesélők, Uno, Magyar Gergely és jómagam, Rufus is közreműködtünk (bár csak én vettem fel emcsépólót 🙂 ) és mindannyian jól szórakoztunk – pedig csak hárman voltunk a 24 (!) mesélő közül. Nagyjából százhúz játékosból mi tizenegy játékost szórakoztattunk és a visszajelzések alapján mindhárom csapatnak tetszett, amit kihoztunk a modulból és Új-Pyarronból.

A Krónikák csapata igazán kitett magáért, nagyszerű találkozót hoztak össze a hatalmas létszám ellenére is, a kávé(ka)t pedig ezúton is külön köszönjük! 🙂

Mivel eddig csak itthoni, abszolút nem hivatalos játékokban szerepeltettem a várost, élvezetes volt végre kipróbálni versenyen is. Nagyszerű élmény volt – éppen ezért a későbbiekben mi is visszakalauzoljuk saját történeteinket egyre inkább ismert, hivatalosan is kidolgozott, valódi, kanonikus helyszínekre, viszont a nem-kanonikus közeljövőbe.

Délvidék sokat hallott, de sosem látott részére vezetnek el ennek a sorsfordító kalandnak a lapjai, amint Új-Pyarron városa késznek látszik letérni a több ezer éves útról és falai között olyan ármány szövődik, aminek áramlatai kimossák az Örök Város mélyéről annak legsötétebb titkait és annak hordozóit is.

Az őszi Mentálcsavaron Új-Godonban, vagyis Nagy-Shadonban, a shadoni királynő jogara alá sorolt Gorvikban találkozunk, addig álljon itt egy másik beszámoló a találkozóról és a hivatkozás a modulra!

Magyar Gergely beszámolója a kalandozok.hu hasábjain
Falka – Örök Város Bajnokai kalanmodul

Nincs hozzászólás
Szólj hozzá!