Könyvtár
Új parfüm
  • Közzétéve:
  • 2011. július 28.
  • Szerző:

    Mentálcsavar

  • Hozzászólások:

    0

2059. augusztus, Seattle, Tacoma
A sikátor, ahol a vadász várakozott, nyirkos volt és büdös. A két rozzant bérház között húzódó utca a szeméten élősködő patkányoktól eltekintve kihalt volt. A vadász nem is csodálkozott rajta. Nem elég, hogy Tacomának ez a környéke már veszélyesen közel esik Puyalluphoz, de az egész hely le van pusztulva. A csatornafedőkből kétes eredetű és fenemód bűzös füst szivárog fel, a falak mentén vezető csövekből változatos színű folyadék csöpög a földre. A csövek alatt (amikben ki tudja, mi folyik) rozsdás konténerek állnak púposan megtömve szeméttel, de a legtöbb helyen csak a szemétkupacok állnak konténer nélkül. Meg azok az átkozott patkányok. A közvilágítást az a néhány lámpa jelenti, amik még pislákolnak egyik-másik bejárati ajtó felett.
Röviden összefoglalva, olyan a hely, mint egy olcsó, zsékategóriás akciófilm leszámolásra és titkos találkozóra használt sikátora. A teljes képhez csak annyi hiányzik, hogy a vadász a fekete szintikabátja, a kezében lévő cigisdoboza mellé még egy napszemüveget is viselne. Persze, csak az idióták viselnek éjszaka, egy kivilágítatlan sikátorban napszemüveget. Az idióták hamar meg is döglenek. A vadász pedig sokáig szeretett volna még élni.


Csak hogy még több filmes klisé kerüljön elő, a sikátor természetesen egy titkos találkozónak fog helyet adni. Mr. Johnson választotta, a vadász, ahogy korábban már felmérte a terepet, nagyon is értette, hogy miért. Erre még a visszajáró lelkek is csesznek kísérteni, hát még a lakosok kijárni az utcára ilyen későn. Mindenhol bezsaluzott, bedeszkázott ablakok néztek az utcára. Valószínűleg senki sem akarta látni, mi történik ilyenkor errefelé, még a végén részesei, de leginkáb áldozatai lesznek az eseményeknek.
Ha már Johnsonnál tartunk. Késik. A vadász ránézett az órájára, még tíz percet ad neki, aztán ő is elpucol a környékről. A sok késés mindig gondot jelent. Előhúzott egy cigit a dobozból, szájába tette, majd meggyújtotta. A „Johnson-hívó cigi”, ő csak így nevezte.
Lám, most is bejött. Alig tette el a dobozt, és szívott két slukkot, amikor a sikátor végén megjelent egy fényszórópár. Lassan és vészjóslóan közeledett. A vadász szinte hallotta lelki füleivel a sejtelmes, komor aláfestő zenét.
Ahogy közelebb ért a kocsi, egy újabb filmes klisé tárult a vadász szeme elé. Fekete limó rendszám nélkül, sötétített üvegekkel, ami végül előtte állt meg. A hátsó ajtaja kinyílt, és egy törpe feje jelent meg benne egy pisztolycső társaságában. A fej végigmérte őt, majd a pisztoly intett, hogy szálljon be. A vadász eldobta a cigit, és belépett a limóba, ami rögtön megindult, miután becsukódott mögöte az ajtó.
Leült a törpével szemben. Most volt alkalma jobban szemügyre venni. Kicsi, tömzsi, mint a törpék általában. Szakálla is volt, amit két copfba font, ellenben kopasz volt. Fehér ing és kikogombolt fekete zakó, alatta pisztolytáska. Az ölében ott pihent a pisztoly. Egy jó öreg Ares Predator. Masszív és hatékony, minden újonc árnyvadász kedvence.
A vadász tekintete átvándorolt a törpe mellett ülő fickóra. Fiatal humán férfi volt. Drága fekete öltönyben és ballonkabátban (mint egy elcseszett KGB ügynök). Arcra kifejezetten jóképűnek és megnyerőnek tűnt, rövid szőkésbarna haját felzselézte. Jókedélyűen mosolygott a vadászra.
– Mr. Johnson, ha nem tévedek? – szólította meg a vadász.
– Eltalálta, ön pedig Mr… Smith, ugye? Vagy Jones? Sajnálom, hosszú napom volt, és kissé nagy a kavarodás a fejemben.
– Amelyik tetszik.
– Milyen nagylelkű, Mr. Davis. Megkínálhatom esetleg egy kis borral? – azzal Mr. Johnson már nyúlt is be egy mini bárszekrénybe.
– Nem, köszönöm, nem inni jöttem.
– Pedig ez igazi. Szőlőből. 2057-es évjáratú tokaji hárslevelű. A borok királya, ha engem kérdez. És én mondom magának, kár lenne kihagyni.
– Igazán kedves, de továbbra sem tartok rá igényt.
Mr. Smith-Jones-Davisnek korábban már volt a Johnsonnal történő iszogatással rossz tapasztalata. A szemét disznaja valami drogot kevert a piába. Azóta kifejezetten óvatos az ilyesmivel.
– Beszéljünk inkább a melóról! – folytatta a vadász. – Elvégre azért vagyunk itt.
– Ó, igen – Mr. Johnson töltött magának egy kis bort. – A munka. Alapjában véve roppant egyszerű. Bemennek a célpont épületbe, majd kijönnek, és hoznak magukkal egy kis szuvenírt. Sima ügy. Az ügyfelem harminc ezer nujent ajánl érte. – Belekortyolt a borba, majd hozzá tette: – Fejenként.
– Harminc ropi egy „alapjában véve roppant egyszerű” betörésért. Kell itt lennie valami buktatónak. Esetleg az IIN elindította az árnyvadász kandikamerát, és én vagyok az első áldozat.
– Nem, nem, szó nincs ilyesmiről, Mr. Smith – nevetett Mr. Johnson. – A magas bérezés oka nagyon egyszerű. Az épület jól védett, és a szajré nagyon értékes.
– Hmm. Remélem, hogy a védelem lesz a legnagyobb gondunk. Ki az áldozat?
– Vitex Corporation.
– Vitex? – A vadász elgondolkozott egy kicsit, aztán beugrott neki. Gyógyszerek és kozmetikumok forgalmazója. – Csak nem új parfümre van szüksége az ügyfelének?
Mr. Johnson hangosan felnevetett.
– De igen, egy igen drága parfümre. Hát ez marha jó. Ezt megjegyzem. Tetszik a stílusa. Lényegre törő, de van humorérzéke.
– Nem a vicceimért fizetnek, de ha jár érte némi extra, akkor tudok magának egyet-kettőt mondani. Komolyra fordítva a szót, mit kell elhoznunk?
Mr. Johnson előhúzott a kabátja egyik zsebéből egy csipet és egy kulcsot, majd a vadásznak nyújtotta.
– Ezen rajta van minden, amit tudniuk kell, és amit tudhatnak.
– Rendben – vette át Mr. Smith. – Már csak két kérdésem maradt. Mire jó a kulcs? Illetve hogy kapjuk a fizetést?
– Ötöt előre átutalok a megadott számlákra. A többit majd akkor, ha a kezemben lesz a csomag. Itt jön be a képbe a kulcs. A bellevue-i Washington Square-en álló vasútállomáson nyit egy csomagmegőrzőt. Abban találnak majd egy ládát, oda helyezzék el a szajrét! Az emberem huszonnégy órán belül felveszi, én pedig utalom a pénzt. Megfelel?
– Meg. Még valami?
– Nem, azt hiszem ennyi, a többi ott van a csipen.
– Oké, akkor én itt ki is szállnék.
Mr. Johnson megnyomott egy gombott, mire a kocsi lassított majd megállt.
– További kellemes estét, Mr. Jones!
– Estét!
– Ó, még egy kis apróság! – Hajolt előre az ülésen Mr. Johnson. A vadász vissazfordult az ajtóból. – Majdnem elfelejtettem a legfontosabbat. Látja, tényleg fáradt vagyok. Hogy is mehetett ez ki a fejemől? – „Tudtam, mindig van buktató”, gondolta a vadász, miközben rosszallóan lebiggyesztette a száját. – Hetvenkét órájuk van a munka elvégzésére. Az óra éjfélkor indul. Jó munkát, Mr. Davis!
Azzal az ajtó bezárult, és a limó megindult.
Ahogy a kocsi elhajtott, Mr. Smith egy forgalmasabb utca felé vette az irányt, kirázta a hideg a sikátoroktól. Út közben még elővette a zsebirodáját, majd beletette a kapott csipet. A kijelzőn azonnal adatok tucatjai kezdtek végigfutni. A vadász végigpörgette őket, átfutott rajtuk, és közben gúnyosan csak ennyit mormogott az eltávozott Mr. „Seggfej” Johnsonnak:
– Új parfüm, mi?

(Herendy Olivér)

Nincs hozzászólás
Szólj hozzá!