Mentálcsavar Klub

+++ Taknyos kitörése +++

++ Hangulatkeltő novella ++

+ 2056 októberének eleje +

Taknyos eleinte borzasztóan utálta becenevét, amelyet a Gyermekek között kellett viselnie, mivel azonban meglehetősen vézna volt, aki gyakran, mi több, folyamatosan meg volt fázva és percenként szívott az orrán, szépen lassan belátta, hogy ezt a „rangot” még egy ideig nem fogja levetkőzni. Majd talán ezután Eltakarító vagy Megoldó leszek – gondolta, majd szívott egyet az orrán, eligazgatta a négy Halloweener hullát a frissen lopott Citroën árugyűjtő platóján, felcsapta a hátulját, beszállt és a redmondi Pusztulat legbarátságtalanabb részei felé vette az irányt.

Az automata pilóta helyett maga vezette az autót onnantól fogva, hogy lekanyarodott a hatsávos, többszintes autópályáról Redmond felé. A szakadó esőtől ázó pusztulati éjszakában mintegy fél órát vezetett a lehető legnagyobb biztonságos – de már régen nem törvényes – sebességen, hogy ezzel nyugtassa magát. Ez alatt az idő alatt egy doboz cigarettát elfogyasztott, az autó rendszámtábláját, jobb visszapillantóját és hátsó fényszóróit elvesztette, a vérnyomása pedig az egekbe szökött. Mikor a kitűzött cél közelébe ért, felhívta a számot, amit egy haverjától kapott a legutóbb a szokásos JMÉ-kre adott kedvezményért cserébe. Jó lenne, ha szólnál a többieknek, hogy érkezem, te meg kijönnél az utcára a Snack elé – válaszolta a bejelentkező rekedt, italos hangnak.

A Snack, azaz a Grab a Snack bár Redmond vendégváró negyedeinek legkedvesebb körzetében nyílt meg vagy tíz éve. Körülötte a valódi Pusztulat tombolt, Taknyos a folyamatos fegyverdörgés, kiáltozás és szirénázás háttérzajában fordult be a W123. utcába két kiégett autó között. Kivert, belőtt ablakokat és végiglyuggatott, omladozó falakat, régi tűztől kormos, ki tudja mióta lakatlan paneleket világított be a Citroën fényszórója. Szomorú vagy elszánt emberroncsok és meták vánszorogtak vagy acsarkodtak az imbolygó világosságban – az utcai lámpákat rég kilőtték vagy kikapcsolták már.

Taknyos most elesett, félős gyermek volt a tökös Gyermek helyett, akinek szerette hinni magát. Elveszetten, egyedül, távol a védelmező „nagyoktól” gurult egyre lassabban, figyelve a W123. két oldalát, hogy hol látja meg a Snacket.

Aztán, amikor bár előtti utolsó mellékutcához ért, meg kellett állnia, ahogy elévágott három alak. A melegítők kapucnija miatt nem látta rendesen az arcukat, hiába álltak közvetlenül az autó fényszórójának halovány fényében. Taknyos ráharapott a cigijére, felbőgette a motort miközben kapcsolatát tárcsázta. Egyáltalán nem tetszett neki a helyzet. Miután beírta a számot és felnézett, rémülten látta, hogy azóta teljesen körülvették a Citroënt. A belső lámpa miatt látta a legközelebbit, aki csak egy koszos baseball sapkát viselt. Foszladozó bőr, vakon forgó, az örök sötétségben fény után kutató szemek, rothadó szájszag, mely a felvágott ajkak mögött húzódó élesre köszörült fogak közül árad. Mivel idefelé jövet már belőtték az ablakát, a csöves képe ijesztően közelinek tűnt a Gyermek számára.

Taknyos nem sokat tudott a temetőlidércekről, ezekről a műérzethorrorból ismert, zombiszerű metahumánokról, de amennyit sejtett, az elég volt ahhoz, hogy most szabályosan maga alá csináljon. A telefont természetesen nem vette fel a másodkézből szerzett kapcsolata.

Hátramenetbe verte az árugyűjtőt és épp belelépett volna a gázba, hogy tövig nyomva a pedált az autó kereke sikoltva pörögjön ki, ahogy a kisteherautó megcsúszva hátralökődik, felborítva az ott ácsorgó, szaglászó ghoult, amikor valaki hozzászólt az anyósülés felőli ablaknyílásból.

– Tetszik a csomag – bökött a kalózszerű szemfedőt, széles karimájú kalapot viselő lidérc a Citroën platója felé, – szóval felőlem mehet az üzlet…

(Lord Rufus)