Könyvtár
Marius testvér
  • Közzétéve:
  • 2013. október 14.
  • Szerző:

    Mentálcsavar

  • Hozzászólások:

    0

– 2. hangulatkeltő novella a XV. Mentálcsavar Találkozóra –

Marius testvér mindig egyedül dolgozott. A legtöbb másik inkvizítor közelsége feszélyezte; mindig úgy érezte, hogy mellettük csak második lehet. Nem volt harsány, nehezen lett dühös, kimértsége, pontossága és részletessége pedig zavarta a többi boszorkányvadászt.
Marius testvér módszere nem volt népszerű az Inkvizítorok Szövetségének tagjai között, mivel óvatos volt, részletekbe menő és végtelenül alapos. Viszont működött, s így lehet, hogy a syburri Marius testvér volt az egyik legidősebb és legtapasztaltabb inkvizítor a Szövetségben.
Mióta Darton egyháza bepillantást engedett neki a démonok tudományának elméletébe, már azt is tudta, hogy alapossága sokszor nem lehet elegendő és könnyelműség lenne azt gondolnia, hogy mindent és bármit elintézhet egyedül. Továbbra is visszautasította, hogy társakra volna szüksége, de gondoskodott róla, hogy a hazaiak értesüljenek bukásáról, ha bármelyik útjáról nem térne vissza.
Már most nem tartotta sokra azokat, akik holtteste nyomán járnak majd, ezért precíz jegyzeteket készített mindenről, amit talált, rajzokkal, térképekkel, arcvázlatokkal, idézetekkel, mindezt pedig alaposan elrejtette fogadójában, mielőtt elindult volna. A rejtekhelyet egy különleges rejtjel megfejtésével találhatta meg bárki, melynek pontos részleteit a hazaküldött levél tartalmazta.
Talán hosszadalmasnak, feleslegesen fáradságosnak tartották otthon, de Marius testvér másképp nem érezte volna biztosítva útjait. Így viszont azt is biztosította, hogy bárki vagy bármi okozza majd a halálát, azzal csak saját pusztulásának vet ágyat, hiszen akárkiket is küldjenek a nyomára, bizonnyal sikerrel járnak majd, különösen, ha a rejtjel alapján megtalálják a naplóját.

Khiddónban, a független déli államok egyik hercegségében járt most egy megszállott vezette szekta nyomában. Az Inkvizítorok Szövetsége attól tartott, hogy a khiddóni Fehér Város, Qunzais romba döntéséért felelős démonúr térhetett vissza egykori Ynevre lépésének földjére. Marius testvér azok között volt, akik annak idején megfékezték a démon tombolását és elűzték a bestiát, vissza a síkra, ahonnan az Elsődleges Anyagi Síkra tört – ezért is kapta feladatául, hogy a szekta nyomára vezesse a Szövetséget.
Az idős inkvizítor csatlakozott egy Erionból a Gályák tengeréhez igyekvő állatmutogató cirkuszhoz, akik mellett egy korg medveidomár kíséretének mutatkozott. Segítségéért csengő aranyakat fizetett ki a hárommedvés barbárnak. Mikor a gyülekezet végre elérte a hercegséget és a legkedvezőbb helyen, Qunzaistól valamivel délre letáborozott egy időre, Marius testvér búcsút vett a harsány idomártól és az állatoktól, majd munkához látott.

Megdörzsölte a szemét, hisz már napok óta alig-alig aludt. Az álmok mindig elkerülték, mikor már nyomon volt – így jelezték az égiek, hogy jó úton jár. Óvatosan, halkan húzta elő rövid, széles pengéjét és közelebb óvakodott a szentségtelen imáját intéző, vadember-forma egykori paphoz. A férfi a természet imádatából már csak a mocskot és a száraz leveleket őrizte meg, istenével együtt az emberségét, emberiességét is elveszítette a démon hódolatában.
Szinte csak ugrásnyira volt a tisztás szélétől, melynek közepén a férfi épp szertartásra készítette elő a frissen felhasogatott fákat. Máglyát rakott, nem hallhatta, ahogy a hetvenes, medvetermetű inkvizítor megközelíti. Marius testvér halkan kifújta a levegőt és elrugaszkodott, hogy egy gyors, acélos rohammal a szerafistára vesse magát – a teste lassan csak ennyit engedett meg neki –, de hirtelen megérezte a démon jelenlétét, közvetlenül az oldalában.
A démon felé perdült, de lábai már előrefelé vitték – magatehetetlenül borult fel; hanyatt esett. A hold vöröses fénye kegyetlen aurát rajzolt a megszállott alakja köré. Lehetetlen – a felismerés úgy cikázott át Marius testvér agyán, ahogy a lilás-fekete fonalakkal szőtt korbács a megszállott kezében, mielőtt az inkvizítor szeme közé csapott volna, kioltva a férfi szeme világát, elorozva eszméletét.
Már vártalak – suttogta a megszállott, majd dúdolva az inkvizítor mellé guggolt, megsimogatta a fejét, aztán kiment a tisztásra, mint ki jól végezte dolgát. A távoli cirkuszban üvölteni, bőgni kezdtek az állatok, az egykori pap meg csak imádkozott tovább magában, hangtalanul készülve a szertartásra.

(Lord Rufus)

Nincs hozzászólás
Szólj hozzá!