Könyvtár
Hangulatkeltő novella
  • Közzétéve:
  • 2011. szeptember 30.
  • Szerző:

    Mentálcsavar

  • Hozzászólások:

    0

— Hangulatkeltő az Árnyak Sodrásában verseny Ötödik alkalmára —

Seattle, 2059. május 5. 17:34

A városi tanács épületének konferenciaterme William Beleren személyétől eltekintve üres volt. Egyedül ült a hatalmas ellipszis alakú asztalnál a kényelmes bőrülések egyikében. Háta mögött a plexi falakon túl Seattle belvárosa nyüzsgött a késő délutáni forgalomtól. Habár a kilátás az a fajta Pazar látvány volt, amit csak a felső tízezer engedhet meg magának, William egy pillantásra se méltatta. Látta már éppen eleget.


Inkább, az asztalba épített számítógépeket figyelmen kívül hagyva, a saját, Sony gyártmányú zsebirodáján böngészte a Seattle Daily mai számát. Nem mintha ma már nem olvasta volna el, de míg Everett tanácsosra várt, nem akadt jobb dolga, csak az amúgy érdektelen bulvárhírek átlapozása.
„Nancy Streets újabb JMÉ-botránya!” hirdette a címlap. William rosszallóan húzta a száját. Az ork popsztár évekkel ezelőtt robbant be a médiába, nem is ok nélkül. Markáns és erőteljes hangja azonnal magával ragadta a közönséget. Az első két albuma (a Króm-királynő és az Utcai románc még Williamnak is megvolt) valóban az utóbbi idők legjobbjai közé tartozott. A folytatás már a klasszikus történet. Nancy eladta magát, hangszálait modulátorra cserélte, gyenge albumok, playback koncertek majd pedig botrányok sora követte egymást. William ismét megállapította, hogy nem tesz jót az egészségnek, ha valaki tizennyolc évesen nemzetközileg elismert, gazdag sztár lesz. Pia, drog, JMÉ, homoszexualitás… valamelyik idővel utoléri ezt a fajtát. A média meg boldogan közvetíti.
Tovább lapozott, és majdnem belekezdett a Terra First legújabb verekedésbe torkollott tüntetésének taglalásába, amikor sziszigve kinyílt a terem ajtaja.
A középkorú, szemüveges Rupert Everett tanácsos érkezett meg, a rá jellemző rugalmas léptekkel. Kissé gyűrött öltönye jelezte, hogy hosszú napon volt túl.
– Jó napot, Mr. Beleren! Elnézést a kis késésért, de hála a titkárom figyelmetlenségének, idáig kénytelen voltam egy be nem tervezett telekom-beszélgetést folytatni a Federated-Boeing egy fontoskodó könyvelőjével. Az a szerencsétlen Davis megint rossz szerződést küldött át nekem. A héten már másodjára.
– Semmi gond, Mr. Everett. Egyáltalán nem késett sokat – mondta William, miközben kikapcsolat zsebirodáját.
– Nos, térjünk is rá a lényegre – ült le Williammel szemközt Everett. – Nemsoká lesz egy újabb köröm a Boeinggel. Jól hallottam, hogy Markov a múlt héten bevásárolta magát a Microdeckbe is?
– Igen, uram, helyesek az értesülései.
– Kezdtek attól tartani, hogy az ügy lassan kicsúszik a kezei közül, Mr. Beleren. Vagy, ne adj isten, nem is érdekli. Nem azért fizetem, hogy azt halljam, Markov újabb vállalatot vett magának. A TransPac és a Markov Incorporation mellé még egy? És akkor még nem is beszéltünk a kisebb illetve a leányvállalatokról és a fúzionálásokról. Eddig is sok volt…
– Tudom, uram, tudom – vágott a másik szavába William. – De biztosíthatom, hogy csak idő kérdése az egész. Még egy kis türelemre van szükségünk, és megdöntjük Markovot.
– „Még egy kis türelemre” – ismételte szarkasztikusan Everett. – Még mennyire? Két hét, és itt vannak a választások. Nem akarok egy olyan tanácsban ülni, aminek a felét Markov cinkosai töltik be.
– Nyugodjon meg, két hét múlva Markov legfeljebb a címlapokon fog uralkodni. De mint oly sokszor elmondtam, ez egy kényes művelet. Éppen maga mondta korábban, hogy Markov kezében túl sok hatalom van. Emiatt körültekintőnek… elővigyázatosnak kell lennünk. Csak egyetlen esélyünk van, hogy leromboljuk Markov monolitját. Ha ezt az egyet elrontjuk, nem lesz másik. És ezt maga is nagyon jól tudja.
Everett levette a szemüvegét, és idegesen masszírozni kezdte az orrnyergét, amíg emésztette a hallottakat. „Vajon miért hord szemüveget?” merült fel a kérdés Williamben. „Miért nem cseréli le a rossz szemeit?”. A tanácsos sóhajtva visszatette a szemüvegét.
– Elárulja végre, hogy mit kíván tenni az ügy érdekében? A megbízottaimnak semmi szennyest nem sikerült feltúrniuk Markovról. Szinte semmi használhatót nem találtak róla.
William mosolyogva válaszolt:
– Én azonban nem tartozom a megbízottjai közé. Nekem sikerült bepilantanom Markov múljába, és garantálom, hogy roppant érdekfeszítő dolgok vannak ott eltemetve. Válaszolva a kérdésére pedig: nem, nem kívánom elárulni a terveimet. Jobb ez így magának is, engem meg nem azért fizet, hogy kitálaljak…
– Mivel az én pénzem fekszik a dologban, azt hiszem, jogom van tudnom róla.
– Én meg nem vagyok köteles beavatni a tervekbe – mosolygott William, ahogy az egyre idegesebb tanácsost nézte. Mindig élvezettel töltötte el, amikor egyszerű könyvelő létére, bosszanthatja a nagy kutyákat. – Garantálom, hogy sikeres lesz, de semmi szükségem arra, hogy maga valami meggondolatlan lépéssel tönkre tegye az egészet. Markov mellett alaposan kitanultam, hogy kell intézni a piszkos ügyeket, de magáról ezt nem mondhatom el.
A tanácsos mereven nézte tárgyalófelét, és nem szólt semmit. Mielőtt a csend még kényelmetlenül hosszúra nyúlt volna, William újra megszólalt:
– Mehetek? Mindkettőnknek van még elintézni valója. Ne tartsuk fel egymást! De egy valamit azért elmondhatok. Az eseményeket már mozgásba lendítettem. Markov szekere, hamarosan megindul a leejtőn, és akkor már nem lesz megállás.
Everett némán bólintott.
William felállt az asztaltól, és elégedetten távozott. Az ajtó túloldán biccentet a Knight Errant huzalozott gorillájának, és kifelé vette az irányt.
„Nem miattad csinálom, seggfej. Még csak nem is a pénzedért. De legalább össze tudom kötni a kellemeset a hasznossal. Markovot amúgy is kiejtettem volna a jatékból. Így legalább némi extra juttatáshoz is jutok.”

(Marcus)

Nincs hozzászólás
Goran Dodevics, ork zsoldos

2011-10-02 13:07:43 Válasz

Lófasz a seggébe az összes ilyen vállalati csicskának. Miazhogy mér’ hord szemüveget? És te meg mér’ vagy egy szerencsétlen nyámnyila. Jebi se!!!

Már látom előre, mi lesz ennek a vége. Öreg vagyok hozzájuk… Komolyan, a faszér’ olvasok újságot meg nézem ezt a szart, a telefon úgyis csörögni fog napokon belül, de lehet sokat mondok….

Szólj hozzá!