Könyvtár
Fontos alapinfók
  • Közzétéve:
  • 2013. július 19.
  • Szerző:

    Mentálcsavar

  • Hozzászólások:

    0

a VII. Mentálcsavar Táborhoz kapcsolódóan

– Közös utazás:

Az eddigiek alapján úgy néz ki, hogy Debrecenből lesz közös indulás, méghozzá vonattal. Valószínűnek látszik, hogy 10-11 óra körül lesz majd gyülekező az állomáson. Csapatvezetőtök a tervek szerint Rufus lesz.

Pontosabb infókkal következő héten keresünk benneteket legkésőbb.

– Étkezés:

Várhatóan minden nap más és más ételek lesznek; többek között egy szalonnasütésre is lehet számítani.

– Játékok:

A jelentkezések alapján a tábor elsődlegesen a MAGUS modul köré fog épülni, mivel arra mindenki jelentkezett. Ehhez mérten a csapatok és kalandmesterek közösen dönthetik el, hogy a modult mennyi idő alatt akarják lejátszani. Bizonyos kötelmek lesznek (leghamarabb pénteken lehet kezdeni, délután és legkésőbb vasárnap estéig be kell fejezni a modult, illetve lesznek javasolt szünet időpontok az étkezéseknek, egyéb programoknak (lásd alább)), de összességében a csapatok és km-ek megegyezése dönti el, hogy mikor mennyit hogyan játszanátok. Egy-két és fél nap alatt játszható le a modul; alább látható a javasolt időbeosztás.

Ezen túl (ahogy a hangulatkeltőkből látható) lesz egy Call of Cthulhu verseny is, melyet vasárnap éjszaka javaslunk lejátszani – de mesélővel való előre egyeztetéssel akár egyéb időpontot is találhattok. A szervezők csapatai viszont bizonyosan ekkor kell, hogy számítsanak a mesére.

Rendezünk egy szabad szerepjátékos megmérettetést is; ezen bárki, bármilyen rendszerben, világban játszott karakterrel és csapattal részt vehet. Részleteket helyben beszéljük meg; az igényekhez fogjuk igazítani a szabályokat és ha a megmérettetés jól sikerül, díjazni fogjuk a legjobbakat.

Shuluri Viadalt is fogunk szervezni és lebonyolítani néhány órában. Erről megbeszélés a helyszínen; Rufust kell keresni (nem a társasjátékra kell gondolni, hanem az eredeti, HGB-ben leírt változatra).

A pénteki kártyás- társasjátékos esten saját készítésű játékot is bemutatunk és kipróbálhattok, illetve számítunk egy Munchkinos megmérettetésre. Ezen túl is viszünk játékokat, melyeket ki lehet próbálni (várhatóan: Árnyékháború társasjáték, HKK, Magic kártya) és persze bárki más is hozhat bármit.. 🙂

RPG kerekasztalt tartunk az utolsó napon, melyen igény esetén beszélgetünk különböző rendszerekről, világokról, szerepjátékos trendekről és szokásokról… stb.

– Tábori program:

zöld mezők: központilag ezeken fogunk részt venni szervezőként, ezek ajánlott központi időpontok és programok, melyeket érdemes követni.

rózsaszín mezők: ajánlott programok a mi szervezésünkben

kék mezők: olyan fakultatív programok, melyeket magatoknak érdemes szervezni – persze amennyiben nem leszünk mással elfoglaltak, mi is kivesszük a részünket ezekből is.

Tábori program

Tábori program

A programok pontos időpontjának, hosszának változtatási joga és lehetősége fennáll a helyszíni viszonyok függvényében.

– Játékokra jelentkezés:

Honlapunkon van lehetőség csapatot regisztrálni vagy kalandmesternek jelentkezni a fakultatív játékokba. Érdemes ezt a felületet (katt ide!) kihasználni és előre jelentkezni (a MAGUS csapatokat itt is számon tartjuk, de ezek esetében a csapatbeosztásokat mi készítettük el).

(rhea, Lord Rufus)

Nincs hozzászólás
Szólj hozzá!