Könyvtár
Beoltva
  • Közzétéve:
  • 2014. március 29.
  • Szerző:

    Mentálcsavar

  • Hozzászólások:

    0

hangulatkeltő az Árnyak sodrása 6.0 találkozóra

Brickler elgondolkozva nézett a távozó, fekete Chrysler-Nissan furgon után. Mindig személyesen búcsúztatta az árnyvadászokat, akiket egyébként soha nem alkalmazott. Auburn egyik legbefolyásosabb embereként nem sok szabadideje volt, de mindig talált rá módot, hogy szemlét tartson a vadászok érkezésekor és távozásakor. Nem bízta kizárólag összekötőjére a dolgokat, mert soha nem volt a szavak embere.

Ahogy a motorikus garázsajtó leereszkedett előtte, a furgont elnyelte a kint szakadó eső. Savas eső esett már napok óta; Auburn hatalmas, bűzös gyárkéményeinek hozadéka. Akkor este is így zuhogott, mikor elhatározta, hogy egyszer nagy ember… vagyis nagy ork lesz belőle. Akkor este, amikor elárvult.

Amikor az apját Auburn főügyészének választották, az öreg Brickler szép beszédet mondott. Arról beszélt, hogy a humán lakosságnak fel kell érnie ahhoz, hogy ne különböztesse meg az orkokat, trollokat. Arról beszélt, hogy a Harag Éjszakájának elkendőzése és elfeledtetése nem oldja meg a fiatalok problémáit. Arról beszélt, hogy mindent megtesz, hogy az akkori bűnösök megbűnhődjenek.

Apja egyetlen hónapja volt főügyész, amikor az egyik legnagyobb bőrfejű banda egy éjszaka rájuk törte az ajtót és kegyetlenül, lassan végzett Brickler szüleivel. Az akkor tizenéves srác a padláson bújt meg és az anyja idézte otthonszellem rejtette el és mentette meg az életét. Végignézte, amint végeznek a szüleivel, szétrombolják és kifosztják a házat, ahol addig nevelkedett – és nem értette, hogy hol késlekednek a rendőrök, akik nem jöttek. Nem jöttek egész másnap reggelig.

„Minden rendben, főorvos úr?” Inasa erős, karcos hangja ébresztette emlékei közül. Még mindig a garázsban volt. Dolgára küldte, aztán felfelé indult, hogy a dolgozóban áttekintse az általa elrendelt innovatív, általános oltási mutatókat és az auburni gyári dolgozók oltásainak arányát. Fel kellett készülnie a másnapi sajtótájékoztatóra, ám előtte engedélyezett magának egy kisebb kitérőt.

Irodájához tartozó gardróbszobája meglehetősen tágas volt, különösen beleszámolva a mögötte meghúzódó rejtett szobát. Eredetileg pánikszobának tervezték. A gardrób hátsó falát megnyitotta, majd a benti sötét helyiség bejáratánál álló asztalkáról elvett egy injekciót.

Beljebb felkapcsolt egy vékony, hidegen sercegő neoncsövet, ami sápadt fényt vetett a rejtekszoba egyetlen székéhez bilincselt-kötözött szkinhedre. Ellenőrizte, hogy megfelelően be van-e tömve a szája, nehogy kiabálásával megzavarja az inas munkáját. Beadta a szérumot, majd életre pofozgatta foglyát, akit nemrég hoztak el neki.

„Lássuk, hogy te mit tudsz azokról a rohadékokról, akiket messiásodként követsz… Nemsokára megkérlek, hogy mondj el mindent William Despainről, vagy ahogy biztosan te ismered, Puritánról. Kérlek, ne utasíts vissza!”

Amíg a bőrfejű srác gondolkozott a válaszon és helyzetén, Dr. Brickler, Auburn ork tiszti főorvosa kedvenc feszítővasáért nyúlt és remélte, hogy foglya egy ideig ellenáll még az igazságszérumnak. Soha nem volt a szavak embere, a tetteket mindig többre becsülte a mellébeszélésnél.

 

(Lord Rufus)